A 'közellenség' bélyege: riporterlét a putyini Oroszországban

Az orosz állami tévé egyik műsorában egy jól ismert műsorvezető dühödt tirádát zúdít az Egyesült Királyságra. Ilyenkor örülök, hogy nem az ő ujja van a nukleáris indítógombon.

„Még mindig nem pusztítottuk el Londont vagy Birminghamet" – mordult fel Vlagyimir Szolovjov. „Még mindig nem töröltük el a föld színéről az egész brit söpredéket."

Csalódottnak hangzik.

„Nem rúgtuk még ki azt a megátalkodott BBC‑t azzal a Steve Rottenberggel (sic!) együtt. Úgy járkál itt, mint egy ürítő mókus… aki az országunk ellensége!"

Üdv az világomban: a BBC oroszországi tudósítójának világában.

A „mókussal" kapcsolatos beszólás nem zavar. A mókusok aranyosak és vastag a bőrük – amire egy külföldi tudósítónak itt nagy szüksége van.

De hogy „Oroszország ellensége" lennék? Az fáj.

Több mint harminc éve élek és dolgozom Moszkvában. Fiatalemberként szerettem bele Oroszország nyelvébe, irodalmába és zenéjébe. A leeds-i egyetemen kórust vezettem, amely klasszikus orosz népdalokat adott elő. Az egyik koncertünkre még egy orosz nyelvű dalt is írtam egy hóemberről, aki annyi ruhát vett fel, hogy végül elolvadt.

Csakúgy mint az a hóember, úgy tűnt, az általam jól ismert Oroszország is a múltté lett 2022 februárjában.

Az Ukrajna elleni teljes körű invázióval a világ legnagyobb országa a lehető legsötétebb útra lépett. Putyin elnök „különleges katonai művelete" Európa legvéresebb háborújává vált a második világháború óta.

Visszatekintve, ennek már korábban is voltak jelei: Oroszország 2014-ben annektálta az Ukrajnához tartozó Krímet. Moszkvát már korábban is megvádolták azzal, hogy finanszírozott, szított és irányított egy fegyveres felkelést Kelet‑Ukrajnában. A Nyugattal való kapcsolat egyre feszültebbé vált.

A teljes körű invázió mégis fordulópontot jelentett.

Az ezt követő napokban az oroszok új, korlátozó törvényeket vezetett be, hogy elhallgattassák az ellenvéleményeket és büntessék a hatóságok bírálatát.

A BBC felületeit blokkolták. Hirtelen úgy éreztem, Oroszországból tudósítani olyan, mintha egy jogi aknamező fölött kötéltáncolna az ember. A kihívás az volt, hogy pontosan és őszintén számoljunk be a történtekről anélkül, hogy leesnénk a magasban kifeszített drótkötélről.

Egy Wall Street Journalnak dolgozó újságíró letartóztatása 2023-ban demonstrálta azt is, hogy a külföldi útlevél nem jelent „börtöntől való mentességet".

Evan Gershkovich amerikai állampolgárt kémkedés vádjával ítélték el. Tizenhat hónapot töltött rács mögött, mielőtt egy fogolycsere keretében kiszabadult. Mind ő, mind a munkáltatója valamint az amerikai hatóságok is koncepciós pernek minősítették az ügyet.

A BBC moszkvai irodájában ma egy jóval kisebb csapattal dolgozunk, mint régebben. Együtt próbálunk megbirkózni az oroszországi tudósítás mindennapos kihívásaival.

Ben Tavener producerrel gyakran szembesülünk „fokozott ellenőrzéssel", Oroszországba történő be‑ és kilépéseink alkalmával. Azoknak az újságíróknak, akik a Kreml által „barátságtalannak" minősített országokból érkeznek (ideértve az Egyesült Királyságot is), már nem adnak ki egyéves belépési engedélyt. Újságírói vízumunkat és akkreditációnkat is háromhavonta kell megújítani.

Sok olyan riportalany, aki korábban rendszeresen nyilatkozott nekünk, ma már vonakodik szóba állni velünk. Valószínűleg úgy gondolják, hogy a fokozódó nemzetközi feszültség idején nem éri meg kockáztatni azzal, hogy esetleg a BBC‑hez kötik őket.

Ennek ellenére – más, Oroszországban továbbra is jelen lévő nyugati műsorszolgáltatókkal együtt – még mindig kapunk meghívást a Kreml rendezvényeire.

Néha még lehetőségem is adódik arra, hogy kérdezzek Putyin elnöktől.

Egy sajtótájékoztatón akár egyetlen kérdés és válasz is értékes betekintést nyújthat az orosz vezető fejébe.

Vlagyimir Putyint a Nyugattal szemben érzett sérelmei vezérlik: a NATO keleti bővítése, valamint az, amit ő évek óta a nyugati vezetők Oroszország iránti tiszteletlenségeként érzékel. Bírálói imperialista törekvésekkel vádolják, és azzal, hogy Oroszország befolyási övezetének újjáépítésére törekszik.

„Lesznek újabb 'különleges katonai műveletek'?" – kérdeztem rá Putyin elnök terveire tavaly decemberben, egy átfogóbb kérdés keretében.

„Nem lesznek, ha [a nekünk kijáró] tisztelettel bánnak velünk. Ha a mi érdekeinket is tiszteletben tartják…" – válaszolta a Kreml ura.

Ez pedig felveti a kérdést: ha Vlagyimir Putyin arra a következtetésre jut, hogy Oroszország érdekeit nem tartják tiszteletben, akkor mi történik?

Donald Trump visszatérését követően a Fehér Házba Moszkva úgy érzi, Washington nagyobb tisztelettel bánik vele.

A tavaly augusztusi alaszkai csúcstalálkozón az USA elnöke vörös szőnyeget terített Oroszország vezetője elé. Az Anchorage-i csúccsal Donald Trump visszavezette Vlagyimir Putyint a nemzetközi diplomácia fősodrába - jóllehet a találkozó nem vetett véget Oroszország ukrajnai háborújának.

Ám nem minden alakult Moszkva elképzelései szerint. Venezuela elnöke, Nicolás Maduro, Oroszország szövetségese, az év elején amerikai csapatok fogságába került. Ezután az Egyesült Államok lefoglalt egy olajszállító tankert az Atlanti-óceánon, amely tanker orosz zászló alatt hajózott.

Ezért is feltűnő, hogy milyen keveset bírálta a Kreml az elmúlt 12 hónapban Amerikát.

Moszkva feltehetően úgy véli, hogy a Trump kormányzattal fenntartott jó kapcsolat segíthet a Kreml számára kedvező feltételekkel lezárni az ukrajnai háborút.

Így az orosz állami média nyugatellenes retorikája kereszttüzébe Amerika helyett az Európai Unió és az Egyesült Királyság került.

Mennyit változott a világ...

1997-ben meghívtak egy népszerű orosz tévés kabaréműsorba, a 'Fehér Papagáj Klubba', amelynek sztárja egy Arkasa nevű fehér papagáj volt. Orosz hírességek ültek egy bárban és szeretettel beszéltek az Egyesült Királyságról, miközben brit vicceket meséltek egymásnak.

„1944-ben frontkatona voltam a második világháborúban" – emlékezett vissza a legendás színész, Jurij Nikulin. „Emlékszem, amikor Nagy-Britannia és a szövetségesek megnyitották a második frontot. Nekünk ez óriási segítség volt."

A társaság a Papagáj Klubban felkért, hogy „énekeljek valami britet". Leültem a zongorához, és elénekeltem a „Daisy! Daisy!" című dalt, „…egy kerékpárról kettőnknek".

Akkor, ott, abban a moszkvai bárban úgy tűnt, mintha Nagy-Britannia nem is állhatna közelebb az orosz szívekhez. Emlékszem, azt gondoltam akkor, hogy Oroszország és a Nyugat együtt ülnek azon a „kettőnknek való kerékpáron", és hogy a hidegháborús szembenállás már végleg a múlté.

Nem így alakult.

Harminc év alatt a „fehér papagájtól" az „ürítő mókusig" jutottunk.

És ami ennél is sokkal rosszabb: a kelet-nyugati barátság reménye helyett egy immár négy éve tartó európai háborúnál tartunk, amely mindenekelőtt Ukrajnát sújtja.

Az, hogy ez a háború miként ér véget, nemcsak Ukrajna és Oroszország jövőjére, hanem Európa jövőjére is hatással lesz.

Az elmúlt négy évben voltak sokkoló pillanatok is.

Soha nem felejtem el a Verával folytatott beszélgetésemet egy 2022-es, precízen megtervezett Putyin-párti nagygyűlésen. Megkérdeztem tőle, van‑e fia. Volt.

„Nem aggódik" – tettem fel a kérdést, – „hogy esetleg besorozzák a hadseregbe, és Ukrajnába küldik?"

„Inkább haljon meg a fiam az ukrajnai harcmezőn, minthogy otthon keveredjen bajba" – válaszolta Vera. „Nézze csak meg, hány fiatal férfinak nincs munkája és töltik ivással az idejüket."

Akadtak kellemesebb találkozások is. Néhány nappal azután, hogy Vlagyimir Szolovjov műsorvezető „Oroszország ellenségének" nevezett, több moszkvai is odajött hozzám, kezet rázott velem, és szelfit kért.

Olyan ez, mint Oroszország nemzeti jelképe, a kétfejű sas. Az egyik feje megmorog és „székelő mókusnak" nevez.

A másik pedig azt mondja: „Köszönjük, hogy itt van."

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.